A képen jól ltászik, hogy az épület gyarapodott egy harmadik emelettel. Illetve jobbra tőle felépült a Városi Sportcsarnok, jobbra pedig a mi intézményünk, a Lónyay A épülete.

 

Középiskola Vásárosnaményban régen: 1924/25-ös tanévben Vásárosnaményban egy „nyilvános jellegű, együttes oktatású magán polgári iskola” kezdte 83 tanuló tanítását, ami 20 év alatt 245-főre emelkedett. Majd 1952-ben sor került a vásárosnaményi Gimnázium megnyitására.

(Forrás: Találkozás a Bereggel)